2015. január 20., kedd

Cobbler zabpehellyel

Kaptam a lányaimtól karácsonyra egy kerámia piteformát és ezzel a sütivel próbáltam ki. A receptet Trollanyunál találtam, bár egy kicsit változtattam rajta, ide, ahogy én csináltam azt írom le.

Hozzávalók: gyümölcs tetszés szerint nálam most saját eltevésü befőtt volt, 1 ü meggy és 1 ü
                  őszibarack
                  2 ek barna cukor
                  1,5 ek keményítő

A tészta hozzávalói: 15 dkg liszt
                             10 dkg zabpehely
                             1 tk sütőpor
                             8 dkg barna cukor
                             8 dkg vaj
                             1,5 dl tejszín

A gyümölcsöket a piteformába tettem, majd megszórtam a barnacukorral és a keményítővel.
A tészta hozzávalóit a tejszín kivételével egy tálba mértem, majd gyors mozdulatokkal morzsásra dolgoztam, ezután egy faspatula segítségével a tejszínt is hozzákevertem. Egy nem túl kemény tészta lett, kb mint egy linzer tészta. a kezemmel a gyümölcsök tetejére morzsoltam, majd a már 180 fokra előmelegített sütőbe toltam és kb 20 perc alatt készre sütöttem. Még forrón natúr joghurttal tálaltam. Isteni lett, már várom a tavaszt hogy friss gyümölccsel is kipróbáljam.A lányaimnak pedig itt is köszönet a szuper ajándékért :)

Sütés előtt

Sütés után

Tálalva :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése