Májusban volt a 40. szülinapom és erre az eseményre nem mást kaptam a sógornőméktől mint egy köcsögöt :), egy levesfőző köcsögöt. Régóta vágytam rá, így nagyon örültem neki. Utánanéztem, hogy milyen receptek vannak hozzá, hát nem sok, de arra jutottam ,hogy bármilyen leves megfőzhető benne. Én a kipróbálásra a nyúl gulyást választottam. A falunapi főzőversenyen indultunk, (már írtam róla) és versenyen kívül főztük ezt a gulyást. Nagyon jó lett, a versenybe is megállta volna a helyét. A köcsögbe való főzés lényege, hogy egyszerre beleteszünk mindent és tűzet rakunk mellé, de csak a köcsög egyik oldalára, így amikor elkezd forrni a cirkulációnak köszönhetően egyformán fő mindenhol.
Hozzávalók: - egy nyúl, darabolva
- füstölt szalonna
- zsír
- hagyma
- sárgarépa, zöldség, zeller, karalábé, krumpli
- pirospaprika, erős pista, só, bors, őrölt kömény
- zöld paprika, paradicsom
A csipetkéhez.: - 2 tojás
- annyi liszt amennyit felvesz
Egy bográcsban készítettem egy pörkölt alapot. A zsíron kiolvasztottam a szalonnát, majd az apróra vágott hagymát megdinszteltem, pirospaprikával megszórtam és a húst egy kicsit átforgattam, fűszereztem sóval, borssal és köménnyel. Ezt a pörkölt alapot átöntöttem a köcsögbe és vízzel felengedtem, mellette a tűzet ekkor nyújtotta meg a férjem. Lefedtem és amikor felforrt minden zöldség is belekerült, utánafűszereztem és kb 2,5- 3 óra alatt elkészült, nagy odafigyelést nem igényelt csak a tűzet kellet figyelni mellette.Igazán finom leves készült benne, nagyon ízlett mindenkinek.
2014. augusztus 18., hétfő
2014. augusztus 17., vasárnap
Paradicsom saláta
Ez egy üde, igazi nyári saláta. Roppant egyszerű és nagyszerű. Imádom :-) csak önmagában is. Azért is jó, mert minden hozzávaló van a kertünkben. Tehát kimentem a kertbe és szedtem koktélparadicsomot, (most 3 fajta van ) lilahagymát és petrezselymet, mindent összevágtam a paradicsomot negyedekben a hagymát és a petrezselymet pedig apróra. Egy tálba összekevernem, és csináltam egy öntetet ami méz, olívaolaj, balzsamecet és pici só. Jól összekertem és a salátára öntöttem. Igazàn finom lett.
2014. július 20., vasárnap
Joghurtos szedres finomság
Ma nem kezdődött valami jól a napom, még volt 9 sor kukorica kapálni és én felajánlottam a férjemnek, hogy segítek, na nem kellett volna. Viszont a kapálásnak köszönhető ez a mai desszertünk. Már szinte végeztünk amikor megláttam a kukorica föld szélén burjánzó vad szedret. Telis tele volt finom érett gyümölccsel. Míg a férjem bekapálta az utolsó sort, én szedtem is egy kis vödör szedret, közben már járt az agyam ,hogy mit is készítsek belőle. Az biztos volt, hogy ilyen melegben sütni nem akarok (így is délelőtt ment a sütő, mert kenyeret sütöttem), így ez a joghurtos finomság készült.
Hozzávalók: -kb 30-40 dkg szeder
-cukor (ízlés szerint)
- 1 ek vaníliás pudingpor
-2 nagy doboz joghurt
- 8-10 db babapiskóta
A szedret jól megmostam, egy pár darabot kivettem díszíteni a többit egy kislábosba tettem kb 1 dl vízzel és kis cukorral elkezdtem főzni, majd mikor fölforrt az 1 ek vaníliás pudingporral besűrítettem, az így kapott szederöntetet kihűtöttem. A joghurtot elkevertem 2 ek porcukorral és egy kancsóba rétegeztem. Egy sor joghurt, egy sor babapiskóta és egy sor szederöntet, jól lehűtöttem. Nagyon finom lett. :)

2014. július 17., csütörtök
Falunap 2014
Hát egy kisebb technikai gond (tönkre ment a számítógép) és idő hiány (lakás festés) után egy újabb beszámoló nem másról mint a Falunapunkról. Ez volt már az 5. Falunap amin rész vettünk, a fiuk a foci bajnokságon, Mi pedig a főző versenyen. A csapatunk neve: Rákóczi Kuktái :) csak mert a Rákóczi utcában lakunk.
Mindig nagyon készülünk és mindig nagyon jól érezzük magunkat. Most az időjárás miatt izgultunk, mert pénteken még szakadt az eső, de szombatra nagyon szép idő lett, csak egy kicsit fújt a szél. Az idei menü: Harcsapaprikás volt kapros túrós nokedlival és kürtös kalács, versenyen kívül pedig főztünk még kerámia köcsögbe gulyás levest nyúlból, ez csak a családnak készült és majd egy külön bejegyzésben írok róla, mert megérdemli a köcsög is (amit kaptam) és a gulyás is. Az idei menü első gondja, hogy honnan szerezzük be a harcsát, és mekkora legyen? Abban maradtunk, hogy nagy harcsa kell, mert sokan vagyunk és a kedvenc sógornőm Ani, barátja Laci, felajánlotta, hogy segít nekünk, mert van ismerőse aki éttermeknek beszállít. Kaptunk az alkalmon és jól ki is használtuk, mert Laci által teljesen konyhakészen, kifilézve kaptuk meg a nem kis (6,7 Kg-os!) harcsát, amit ezúton is nagyon köszönünk kedves Laci! Második gond, hogy miben és min süssünk kürtöskalácsot. A "min" hamar megoldódott, mert találtam az 1 euros boltban klassz kis sütőfát amit egy kis átalakítás után jól tudtunk használni.A "miben" pedig a férjem oldotta meg, mert készített egy kis grill sütőt ami ugyancsak jól szuperált. A következő a receptek kiválasztása volt. A kürtös kalács nem volt kérdés,hogy Limara kürtös kalács receptje lesz ami a következő, nálunk dupla mennyiségekkel, és ezt is 2x dagasztottuk.
Hozzávalók:
A harcsapaprikás pedig így készült:
Hozzávalók:
- A harcsa fej farok és más alkatrész, külön a filé
-1,5 kg hagyma
- 5-6 db paprika
- 30 dkg füstölt szalonna
- 30 dkg zsír
- só, bors, pirospaprika, darált csemege paprika (Édes Anna), csípős paprika
- nagy doboz tejföl
A filét előző este bepácoltuk só, bors és a darált paprika keverékével.
Külön főztünk egy alapot. A zsíron átsütöttük a szalonnát, erre ment a hagyma, paprika, a harcsa fej farok, só, bors és pirospaprika. Egy kicsi vízzel felengedve kb 2- 2,5 órát főztük, majd a csontokat kiszedve átpasszíroztuk. A bográcsba a zsír és a szalonna másik felét kiolvasztottuk, 2-3 ek pirosparika ment rá és a már előzőleg megfőzött alap, mikor jól átforrt mehet bele a bepácolt filé, ha szükséges fűszerezhetjük még. Forrástól számítva 10 perc és kész is, csak a tejfölt kell még belekeverni.
Kapros túros nokedli hozzávalók:
-1 kg túró
- 8-10 tojás
- apróra vágott kapor
- és annyi liszt amennyit felvesz
- só
Összekeverjük, sós lobogó vízbe kiszaggatjuk és készre főzzük. Nagyon finom köret lett belőle.
A főzőversenyt megnyertük. :)
A fiuk 3. helyezést értek el a focibajnokságban. :)
A kereszfiam Edvin első lett a 11-es rúgó versenyen :)
Nagyon jól sikerült minden , nagyon jól éreztük magunkat, jövőre is ott a helyünk :)
![]() |
| Rákóczi kuktái elölről :) Andi, Robi és Én |
![]() |
| Rákóczi kuktái hátulról :) |
Hozzávalók:
- 1 kg finomliszt
- 2 mk. só
- 6 ek. cukor
- 2 tojás
- 6 dl tej
- 4 dkg élesztő
- 10 dkg olvasztott vaj
![]() |
| Dagasztás 1 :) |
![]() |
| Dagasztás 2 :) |
![]() |
| Feltekerés |
![]() |
| Profi sütés :) |
A harcsapaprikás pedig így készült:
Hozzávalók:
- A harcsa fej farok és más alkatrész, külön a filé
-1,5 kg hagyma
- 5-6 db paprika
- 30 dkg füstölt szalonna
- 30 dkg zsír
- só, bors, pirospaprika, darált csemege paprika (Édes Anna), csípős paprika
- nagy doboz tejföl
A filét előző este bepácoltuk só, bors és a darált paprika keverékével.
Külön főztünk egy alapot. A zsíron átsütöttük a szalonnát, erre ment a hagyma, paprika, a harcsa fej farok, só, bors és pirospaprika. Egy kicsi vízzel felengedve kb 2- 2,5 órát főztük, majd a csontokat kiszedve átpasszíroztuk. A bográcsba a zsír és a szalonna másik felét kiolvasztottuk, 2-3 ek pirosparika ment rá és a már előzőleg megfőzött alap, mikor jól átforrt mehet bele a bepácolt filé, ha szükséges fűszerezhetjük még. Forrástól számítva 10 perc és kész is, csak a tejfölt kell még belekeverni.
Kapros túros nokedli hozzávalók:
-1 kg túró
- 8-10 tojás
- apróra vágott kapor
- és annyi liszt amennyit felvesz
- só
Összekeverjük, sós lobogó vízbe kiszaggatjuk és készre főzzük. Nagyon finom köret lett belőle.
A főzőversenyt megnyertük. :)
A fiuk 3. helyezést értek el a focibajnokságban. :)
A kereszfiam Edvin első lett a 11-es rúgó versenyen :)
![]() |
| Terített asztalunk :) |
![]() |
| Díj átadás :) |
Nagyon jól sikerült minden , nagyon jól éreztük magunkat, jövőre is ott a helyünk :)
2014. június 9., hétfő
Retró ebéd
Ma igazi retró ebédünk volt. Anyósom csirkét vágott, amiket Ő nevelt, igazi paraszt csirke. Így rántott csirke volt az ebéd, rizibizivel, meggy szósszal. Ez a csirke teljesen más ízű mint amit üzletben lehet kapni. A csibéket április elején vettük napos csirkeként és darán nevelkedtek. Receptet nem írok, mert szerintem mindenki tisztában van a rántott csirke előkészítési módjával. Esetleg annyit, hogy a sütést lassan, fedő alatt kezdjük, hogy jól át tudjon sülni a husi. Képet viszont mutatok.
![]() |
| Paraszt pipihusi |
![]() |
| Panírozás |
![]() |
| Lugas alatt az asztalon |
![]() |
| És a tányéron :) |
2014. június 4., szerda
Nyári töltött káposzta
A családunk kedvenc nyári receptje ez a fajta töltött káposzta, teljesen más ízvilág mint a disznótoros. Kedden volt a férjem szülinapja és adva volt ,hogy mi is kerüljön az asztalra. A recept a fönökasszonyom anyukájától van, köszönet érte.
Hozzávalók: kovászos savanyú káposzta recept. itt
1 kg darált hús
3 tojás
1 bögre rizs
szőlő levél kb. 20-22 db
2 kisebb fej hagyma
nagy csokor kapor
só, bors, őrölt kömény ízlés szerint
Pár nappal a főzés előtt elkészítjük a kovászos káposztát, hogy kellőképpen savanyú legyen. A darált húst tálba tesszük, hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, az apróra vágott kaprot, rizst, tojást és a fűszereket. Összegyúrjuk. A szőlőleveleket gondosan átnézzük, hogy ne legyen rajta semmi és "senki",csakis olyan helyről szedjünk ahol biztosan nem volt permetezve, forró lobogó vízbe leforrázzuk, ebbe fogjuk tölteni a tölteléket. Öntöttvas edénybe (lehet sima lábos is) tesszük a kovászos káposzta felét és a szőlőlevélbe töltjük a fűszeres húst, szép sorba rakjuk és beborítjuk a többi káposztával. Annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje, sózzuk, de csak óvatosan, mert a káposztánk is sós.Rátesszük a fedőt és a sütőbe toljuk, 200 fokon másfél két órát sütjük. Szerintem ez az egyik legegyszerűbb főzési mód, mert míg bent van a sütőben az étel mi tudunk valami teljesem mást csinálni. Mi most éppen a lányokkal cipőt vásárolni mentünk, mire hazaértünk pont elkészült a káposzta is. Csak tálalni kellett. Próbáljátok ki :)

2014. június 1., vasárnap
Kovászos káposzta
Az egyik kedvenc nyári receptem a nyári töltött káposzta. Ebböl a kovászos káposztából fog jövő héten készülni. Tehát a kovászos káposzta receptje:
Hozzávalók: gyalult fehér káposzta
só ízlés szerint
víz
kenyér
apróra vágott kapor
A káposztát vékonyra gyaluljuk, összekeverjük az apróra vágott kaporral és üvegbe töltjük, jó szorosan. Most nálunk két kisseb üvegbe került.Kb 2-3 liter vizet felforralunk kb maréknyi sóval, kihütjük és úgy öntjük a káposztára. Tetejére kis gézbe 1 szelet szikkadt kenyeret teszünk, leborítjuk kistányérral és kitesszük a napra. Pár nap alatt isteni finom kovászos savanyú káposztánk lesz.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)