2014. március 29., szombat

Sajttorta I és II

A héten a kolléganőm meglepett egy szelet sajt tortával a szomszédos pékségből, ami nagyon finom volt. Még soha nem sütöttem így azt gondoltam itt az ideje :) nézegettem recepteket, többet is , na nem gondoltam, hogy ennyiféle van :) Volt egy gondolatom is én hogyan csinálnám, de olyat persze nem találtam, viszont ötleteket rengeteget.Olyat szerettem volna aminek a kekszes alapját is én sütöm, így elővettem a csokis keksz receptemet, ami a következő.

Hozzávalók a kekszes alaphoz: 20 dkg liszt (bl 55)
                                                10 dkg tk tönköly liszt
                                                  4 dkg holland kakaó por
                                                 10 dkg porcukor
                                                 20 dkg vaj
                                                  csipet só
                                                  5 dkg olvasztott étcsoki ( jó minőségű)
                                                  1 tojás
           
A tojás és az olvasztott csoki kivételével mindent egy keverő tálba mértem (a vajat apróra vágva),és összedolgoztam, majd felolvasztottam a csokit, hozzáöntöttem,a tojást is hozzáütöttem, és gyors mozdulatokkal összedolgoztam. Folpakkba csomagoltam és a hűtőbe tettem pihenni legalább 2 órára. Pihentetés után a tésztából elvettem kb a negyedét és vékonyra nyújtva kiszúrtam pár darab kekszet amit díszítésre szántam. Itt végre tudtam használni azt a süti pecsétet amit a Zsanett lányomtól kaptam, még  Hollandiából hozta nekem :) A kekszeket 180 fokos sütőbe 8-10 perc alatt megsütöttem, és felhasználásig félretettem. A többi tésztával kibéleltem egy 26 centis torta formát (az oldalát is), amit előzőleg sütő papírral béleltem. Megszurkáltam villával és előmelegített 180 fokos sütőbe elősütöttem kb 15- 18 percig. Addig összeállítottam a krémet ami a következő.

A kapott sütipecsét :)
                                                      

A krémnél is több receptből ollóztam össze. A nekem tetsző ilyen lett.

Hozzávalók a krémhez : 50 dkg mascarpone
                                     1 nagy doboz tejföl ( 450 gr )
                                      20 dkg porcukor
                                      2 ek keményítő
                                      4 tojás
                                      2 cs vaníliás cukor
                 

A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját a porcukrot a sajtot a tejfölt a keményítőt és a vaníliás cukrot összedolgozzuk és laza mozdulatokkal hozzákeverjük a tojások keményre vert fehérjét. Na ettől ,hogy külön fölvertem a fehérjét jött a meglepetés, de az is lehet, hogy én elszámoltam magam és elég lett volna a fele krém is,(késő bánat :) A lényeg rengeteg lett a krémem.  A már előresütött tésztámra annyit öntöttem, hogy csurig legyen, de nem mertem többet, nehogy a tészta mögé folyjon, és 170 fokos sütőben kb 50 percig sütöttem. Még forrón rátettem a díszítésre szánt kekszeket, és eperrel díszítettem.



 Sajnálva a megmaradt krémet, gyorsan összeállítottam egy másik tortát is :) még jó, hogy több receptet átolvastam. A másik tortánál már nem akartam olyan tésztát amit még 2 órát pihentetni kell így szétnéztem a konyhában, hogy mi van itthon, és ilyen lett.

Hozzávalók sajt torta II : 20 dkg darált keksz
                                      3 ek zabpehely
                                      3 ek mandula liszt
                                      15 dkg olvasztott vaj

Mindent tálba tettem, és összedolgoztam, majd egy pite formát kibéleltem sütő papírral és a kekszes tésztát belesimítottam. Betoltam a már sülő tortám alá egy kicsit elősütni kb 5-8 percre. Addig egy kis folyékony eper lekvárt (saját) fölforraltam és kb 1 ek keményítővel besűrítettem. Az elősütött tésztára ráöntöttem a megmaradt krémet, és a besűrített lekvárból pöttyöket tettem rá, majd fogpiszkáló segítségével a pöttyökből cseppek lettek :) Visszatoltam a sütőbe és kb 30 perc alatt kész lett. Így két tortám is lett :) De sebaj lesz rá jelentkező. Kíváncsi leszek melyik verzió lesz szimpi a családnak :)

                               

                                 
                                                

2 megjegyzés:

  1. Mindkettő jól néz ki, nem is tudnék választani! :) Gratula, gyönyörűek lettek!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Kati! A Te "kezed" is benne van, hogy sütnöm kellett sajt tortát :) A családnak csokikekszes jött be.

      Törlés