A nagylányom Zsanett, valamelyik nap szóvá tette, hogy rég sütöttem tönköly kenyeret és hogy Ő azt szeretne enni. Hát ma az sült :)
Hozzávalók: - 50 dkg teljes kiőrlésű
tönkölybúza liszt
- 2,5 dkg élesztő
- 2 közepes főtt krumpli
- + a krumpli főzővize
- 1 tk só
- 1 tk méz
- 3 ek olaj
Azzal kezdek, hogy a lisztet tálba mérem, közepébe mélyedést készítek és ide részelem a már langyosra hűlt krumplit, rámorzsolom az élesztőt, rácsorgatom a mézet és a langyos főzővízből öntök rá egy keveset. Picit elkeverem, majd így hagyom kb 3-4 órát, ezután hozzáadom a sót, olajat és a folyadékot óvatosan adagolva szép fényes tésztát dagasztok. Nem baj ha picit lágyabb ( de nem ragacsos) a tészta, mert a forma meg fogja tartani sütés közben. Olajozott tábla teszem keleszteni kb 55-60 percre, félidőben egyszer óvatosan átgyúrom. Süpapírral kibélelek egy sütőformát és a szépen megkelt, formázott tésztát beleteszem, még kelesztem kb 30-40 percet, közben előmelegítem a sütőt 220 fokra. A megkelt tésztát bevágom jól befújom vízzel és a forró sütőbe tolom kb 35-40 percre, az utolsó 10 percre visszaveszem a hőt 180 fokra, akkor kész, ha a kenyér alját megkopogtatva kongó hangot ad. Jó kis szendvicsek készülnek majd belőle :)
2015. február 17., kedd
2015. február 9., hétfő
Kakaós és fahéjas csiga reggelire
Hozzávalók: - 60 ml meleg víz
- 125 ml tej
- 1 nagy tojás
- 350 g kenyérliszt
- 7 g porélesztő vagy 15 g friss
- 1 tk só
- 25 g cukor
- 250 g vaj
Egy bögrében összekeverjük a vizet, a tejet, a tojást és én most friss élesztőt használtam és azt is belekevertem, félretesszük. Egy tálba mérjük a lisztet, sót, cukrot majd a vajat csíkokra vágva és éppen csak összekeverjük, a bögrében összekevert folyadékot hozzáöntjük és egy fakanállal elkeverjük. Nem kell nagyon eldolgozni a lényege, hogy a vajdarabok látszódjanak benne. folpakkal letakarjuk és éjszakára a hűtőbe tesszük. Reggel az tésztát lisztezett munkalapra borítjuk, majd kisujjnyi vastagra nyújtjuk, törekedve arra hogy négyzet alakot kapjunk és 3× hajtogatjuk pihentetés nélkül. Én a hajtogatást egyszerűbb módon csinálom, így is remekül működik. Az én módszerem, hogy a kinyújtott tésztát egy pizzavágóval 9 egyforma négyzetre bevágom (de nem kell átvágni) majd az egymással szembe levő négyzeteket egymásra hajtom. A képeken jól látható az is hogy az első nyújtásnál még látható az egész vajdarabok és a harmadik nyújtásnál pedig már szépen eldolgozódott a vaj. Az utolsó hajtogatás után 30 percet pihentetjük a tésztát, majd vékonyra nyújtjuk, megszórjuk porcukorral és a felét kakaóval a másikat pedig fahéjjal, feltekerjük, szeleteljük kb 1,5 cm-es vastagra. Sütőpapíros tepsire rakjuk és 180 fokon 18-20 perc alatt készre sütjük. Isteni, illatos, ropogós csigákat kapunk , aztán pedig a dicséreteket, hogy "Anya ez nagyon finom" :)
![]() |
| Az első hajtogatás |
![]() |
| A harmadik hajtogatás után |
![]() |
| A finom reggeli :) |
2015. január 20., kedd
Cobbler zabpehellyel
Kaptam a lányaimtól karácsonyra egy kerámia piteformát és ezzel a sütivel próbáltam ki. A receptet Trollanyunál találtam, bár egy kicsit változtattam rajta, ide, ahogy én csináltam azt írom le.
Hozzávalók: gyümölcs tetszés szerint nálam most saját eltevésü befőtt volt, 1 ü meggy és 1 ü
őszibarack
2 ek barna cukor
1,5 ek keményítő
A tészta hozzávalói: 15 dkg liszt
10 dkg zabpehely
1 tk sütőpor
8 dkg barna cukor
8 dkg vaj
1,5 dl tejszín
A gyümölcsöket a piteformába tettem, majd megszórtam a barnacukorral és a keményítővel.
A tészta hozzávalóit a tejszín kivételével egy tálba mértem, majd gyors mozdulatokkal morzsásra dolgoztam, ezután egy faspatula segítségével a tejszínt is hozzákevertem. Egy nem túl kemény tészta lett, kb mint egy linzer tészta. a kezemmel a gyümölcsök tetejére morzsoltam, majd a már 180 fokra előmelegített sütőbe toltam és kb 20 perc alatt készre sütöttem. Még forrón natúr joghurttal tálaltam. Isteni lett, már várom a tavaszt hogy friss gyümölccsel is kipróbáljam.A lányaimnak pedig itt is köszönet a szuper ajándékért :)

| Sütés előtt |
![]() |
| Sütés után |
![]() |
| Tálalva :) |
2015. január 10., szombat
Janka szülinapi tortája :)
A " kicsi" lányom, Janka 15 éves lett, szerinte már félig 30 (még jó hogy nem hirtelen 30 :-) ) Neki készült ez a torta. Könnyű dolgom volt, mert Janka 3 dolgot szeret ( lehet többet ;-) ) nagyon, a Milka csokit, a nutellát és a Tofiffeet, így nutellás torta készült. A tésztát a Mama sütötte (ezért is könnyű dolgom volt ;-) )
Hozzávalók: - 6 tojás
- 30 dkg porcukor
- 1 dl forró víz
- 1 dl olaj
- 30 dkg rétesliszt
- csipet sütőpor
A tojásokat kettéválasztjuk. A tojássárgáját habosra keverjük a porcukorral, majd hozzá adjuk a forróvizet, olajat, összekeverjük. Hozzákeverjük a lisztet, majd a keményre vert tojásfehérjét is óvatosan hozzádolgozzuk. 26 centis tortaformában, 180 fokon készre sütjük, kb. 25-30 perc
A krém : - 50 dkg mascarpone
- 50 dkg nutella
- 1 ek holland kakaópor
Rém egyszerűen csak annyi a dolgunk, hogy kikeverjük ezt a 3 összetevőt.
A tésztát három részre vágjuk, megtöltjük a krémmel és kívülről is bevonjuk vele. Díszítés gyanánt olvasztottam étcsokoládét és egy sima zacskó segítségével mintát rajzoltam rá. Ja és még díszítettem 15 Toffifeevel.

| Boldog szülinapot ☺ |
2014. december 1., hétfő
Házi hamburger nyúlhússal
A kis kényszerpihenő után újra itt. Igazoltan voltam távol, sajnos a férjem egy gerincműtéten esett át amit nem terveztünk, így elég nehéz időszakon vagyunk túl, de túl vagyunk remélem :) A műtét jól sikerült, már csak türelemre van szükség, neki ahhoz hogy kibírja a következő 6 hét fekvést, és nekem pedig őhozzá :) A mostani recept az Ő kérésére készült. Hamburger nyúlhússal. A bucik receptje Limara-tól van, a legjobb :) annyit változtattam, hogy én 10 részre osztottam.
Hozzávalók:
Hozzávalók:
- 2 dl langyos tej
- 2 ek. cukor
- 1 tk. só
- 40 g olaj
- 1 tojás
- 100 g joghurt
- 60 dkg liszt
- 2 dkg élesztő
- Mindent egy tálba mértem, jól kidagasztottam, 40-50 perc kelesztés után 10 részre osztottam, gömbölyítettem majd sütőpapíros tepsire sorakoztattam és még 30 percet kelesztettem, közben a sütőt előmelegítettem 180 fokra. sütés előtt lekentem tojással és lenmagot szórtam rá majd a már forró sütőbe 18-20perc alatt megsültek. Hozzávalók a húshoz:
- 70 dkg zsírosabb hús, nálam sertés dagadó volt
- 30 dkg nyúlhús
- 1 tojás
- kis fej hagyma
- só
- bors
- 3 ek. kecsap
- 2 ek. mustár
- A húsokat ledaráltam majd fűszereztem, jól összekevertem és a hűtőbe tettem míg elkészültek a bucik. Majd tálalás előtt 10 egyforma részre osztottam, lapos húspogácsát formáztam és forró serpenyőben minimális zsiradékon jól átsütöttem. Készítettem még egy nagy tepsi sült krumplit, azzal és házi csalamádéval tálaltam. Mindenkinek nagyon ízlett, szerintem a hús így keverve nyúlhússal isteni volt.
2014. szeptember 2., kedd
Cukkini fasírt
Az idei nyár nagy kedvence volt ez a cukkini fasírt, sokszor készítettem a családnak, szerették. Ez a mostani vélhetően az utolsó cukkini volt a kertünkben, így ideje is hogy leírjam a receptet :) Sok recept kering a neten, az enyém ilyen:
Hozzávalók: 1 közepes cukkini
2 tojás
3 ek lenmag pehely
3 ek liszt
15 dkg reszelt sajt
kisebb fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
só, bors, szerecsendió
A cukkini ha friss és gyenge a héj és a magok is maradhatnak benne, ha nem akkor pucoljuk le a héját és a magokat is szedjük ki, majd almareszelőn lereszeljük és lesózzuk, hogy a levét kiengedje. Miután kinyomkodtuk a levét, hozzáadjuk a lereszelt (én sajtreszelőn szoktam) hagymákat, lenmagpelyhet, lisztet, sajtot, tojásokat és fűszerezzük borssal és frissen reszelt szerecsendióval.Egy nokedli állagú masszát kell, hogy kapjunk, ha túl híg lenne tehetünk még hozzá lisztet. Egy nagyobb serpenyőben olajat melegítünk és kisütjük a cukkini fasírtunkat, hasonlóan mint a recsegét. Az utolsó adaghoz szoktam egy kis chilit tenni és úgy sütöm ki.Tepsis krumplit és paradicsom salátát kínálok hozzá.

2014. augusztus 18., hétfő
Köcsög gulyás
Májusban volt a 40. szülinapom és erre az eseményre nem mást kaptam a sógornőméktől mint egy köcsögöt :), egy levesfőző köcsögöt. Régóta vágytam rá, így nagyon örültem neki. Utánanéztem, hogy milyen receptek vannak hozzá, hát nem sok, de arra jutottam ,hogy bármilyen leves megfőzhető benne. Én a kipróbálásra a nyúl gulyást választottam. A falunapi főzőversenyen indultunk, (már írtam róla) és versenyen kívül főztük ezt a gulyást. Nagyon jó lett, a versenybe is megállta volna a helyét. A köcsögbe való főzés lényege, hogy egyszerre beleteszünk mindent és tűzet rakunk mellé, de csak a köcsög egyik oldalára, így amikor elkezd forrni a cirkulációnak köszönhetően egyformán fő mindenhol.
Hozzávalók: - egy nyúl, darabolva
- füstölt szalonna
- zsír
- hagyma
- sárgarépa, zöldség, zeller, karalábé, krumpli
- pirospaprika, erős pista, só, bors, őrölt kömény
- zöld paprika, paradicsom
A csipetkéhez.: - 2 tojás
- annyi liszt amennyit felvesz
Egy bográcsban készítettem egy pörkölt alapot. A zsíron kiolvasztottam a szalonnát, majd az apróra vágott hagymát megdinszteltem, pirospaprikával megszórtam és a húst egy kicsit átforgattam, fűszereztem sóval, borssal és köménnyel. Ezt a pörkölt alapot átöntöttem a köcsögbe és vízzel felengedtem, mellette a tűzet ekkor nyújtotta meg a férjem. Lefedtem és amikor felforrt minden zöldség is belekerült, utánafűszereztem és kb 2,5- 3 óra alatt elkészült, nagy odafigyelést nem igényelt csak a tűzet kellet figyelni mellette.Igazán finom leves készült benne, nagyon ízlett mindenkinek.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)