Húsvétra mi ezt a kalácsot szeretjük a főtt sonkához enni, bár ez egy édeskés kalács, mégis nekünk így ízlik. Recept Limaráé és hát szuper :) A hatos fonást pedig innen lestem el.
Hozzávalók: 50 dkg liszt (bl 55)
1 egész tojás
1 tojás fehérje
csipet só
3 ek cukor
2 dkg élesztő
2,5 dl tejszín (igazi nem hulala)
tojás sárgája a lekenéshez
A hozzávalókból egy jól gyúrható selymes tésztát készítek. Tálba teszem, és duplájára kelesztem. A kelesztést követően hat egyforma darabba vágom, gömbölyítem és kb 10 percre pihentem, hogy jól kezelhető legyen a tészta. Majd kb 40 cm hosszú rudakat sodrok, úgy, hogy a végei felé vékonyodjon. A linken látható módon fonom, sütő papíros tepsire rakom és a kimaradt tojás sárgájához cseppnyi tejet teszek és ezzel lekenem a tésztát, hagyom rászáradni és még egyszer lekenem sütés előtt. Ha szépen megkelt a kalács 180 fokos előmelegített sütőbe kb 25-30 perc alatt kész. Húsvétkor főtt, füstölt sonkával és reszelt tormával tálalom.Kicsit bizarr, de nekem nagyon ízlik ez az édeskés kalács a sós füstölt hússal. Ha év közben sütöm a lányaim vajjal és egy pohár friss tejjel szeretik.
2014. április 6., vasárnap
2014. április 1., kedd
Kenyér tejjel, vajjal
Mai kenyérkém tejjel, vajjal készült.
Hozzávalók: 75 dkg fehér liszt (bl 55)
3,5 dkg élesztő
csapott ek só
1 tk méz
3 ek burgonya pehely
5 dkg olvasztott vaj
kb 2,5 dl langyos tej
A lisztet tálba szitálom, közepébe mélyedést készítek, ide morzsolom az élesztőt teszek 1 tk mézet és öntök rá egy kis langyos tejet, így hagyom kb 2 órát.Majd minden hozzávalót hozzáteszek a tej kivételével és szépen elkezdem dagasztani a tej fokozatos hozzáadásával. A tej mennyisége függ a liszt minőségétől és így a pontos mennyiséget nehéz megmondani. Keményebb tésztát dagasztok, kivajazott tálba teszem kelni kb 55-60 perc, egyszer félidőben óvatosan átgyúrom. A kelesztés követően cipót formázok és egy kelesztő kosarat kibélelek konyharuhával, belisztezem és a formázott cipómat beleteszem varrattal felfelé. Második kelesztés is kb 55-60 perc, félidőben bekapcsolom a sütőt 230 fokra és a sütő lemezt is beteszem, hogy forró legyen. Ha megkelt a tésztám és a sütő is elég meleg akkor a kenyeret óvatosan átfordítom a már forró sütőlapra, bemetszem egy éles késsel, lefújom vízzel és egy nagy tálat borítok rá amit előzőleg jól bespricceltem vízzel. A forró sütőbe tolom így sütöm 20 percig, majd leveszem a tálat és még sütöm 20 percet ekkor már leveszem a hőfokot 180 fokra. Rácsra teszem hűlni, lefújom vízzel és hallgatom ahogy "beszélget" :) Szerintem a családom vacsira tejjel, vajjal fogják enni :)
![]() |
| Kenyérke tejjel, vajjal |

2014. március 29., szombat
Sajttorta I és II
A héten a kolléganőm meglepett egy szelet sajt tortával a szomszédos pékségből, ami nagyon finom volt. Még soha nem sütöttem így azt gondoltam itt az ideje :) nézegettem recepteket, többet is , na nem gondoltam, hogy ennyiféle van :) Volt egy gondolatom is én hogyan csinálnám, de olyat persze nem találtam, viszont ötleteket rengeteget.Olyat szerettem volna aminek a kekszes alapját is én sütöm, így elővettem a csokis keksz receptemet, ami a következő.
Hozzávalók a kekszes alaphoz: 20 dkg liszt (bl 55)
10 dkg tk tönköly liszt
4 dkg holland kakaó por
10 dkg porcukor
20 dkg vaj
csipet só
5 dkg olvasztott étcsoki ( jó minőségű)
1 tojás
A tojás és az olvasztott csoki kivételével mindent egy keverő tálba mértem (a vajat apróra vágva),és összedolgoztam, majd felolvasztottam a csokit, hozzáöntöttem,a tojást is hozzáütöttem, és gyors mozdulatokkal összedolgoztam. Folpakkba csomagoltam és a hűtőbe tettem pihenni legalább 2 órára. Pihentetés után a tésztából elvettem kb a negyedét és vékonyra nyújtva kiszúrtam pár darab kekszet amit díszítésre szántam. Itt végre tudtam használni azt a süti pecsétet amit a Zsanett lányomtól kaptam, még Hollandiából hozta nekem :) A kekszeket 180 fokos sütőbe 8-10 perc alatt megsütöttem, és felhasználásig félretettem. A többi tésztával kibéleltem egy 26 centis torta formát (az oldalát is), amit előzőleg sütő papírral béleltem. Megszurkáltam villával és előmelegített 180 fokos sütőbe elősütöttem kb 15- 18 percig. Addig összeállítottam a krémet ami a következő.
A krémnél is több receptből ollóztam össze. A nekem tetsző ilyen lett.
Hozzávalók a krémhez : 50 dkg mascarpone
1 nagy doboz tejföl ( 450 gr )
20 dkg porcukor
2 ek keményítő
4 tojás
2 cs vaníliás cukor
A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját a porcukrot a sajtot a tejfölt a keményítőt és a vaníliás cukrot összedolgozzuk és laza mozdulatokkal hozzákeverjük a tojások keményre vert fehérjét. Na ettől ,hogy külön fölvertem a fehérjét jött a meglepetés, de az is lehet, hogy én elszámoltam magam és elég lett volna a fele krém is,(késő bánat :) A lényeg rengeteg lett a krémem. A már előresütött tésztámra annyit öntöttem, hogy csurig legyen, de nem mertem többet, nehogy a tészta mögé folyjon, és 170 fokos sütőben kb 50 percig sütöttem. Még forrón rátettem a díszítésre szánt kekszeket, és eperrel díszítettem.
Sajnálva a megmaradt krémet, gyorsan összeállítottam egy másik tortát is :) még jó, hogy több receptet átolvastam. A másik tortánál már nem akartam olyan tésztát amit még 2 órát pihentetni kell így szétnéztem a konyhában, hogy mi van itthon, és ilyen lett.
Hozzávalók sajt torta II : 20 dkg darált keksz
3 ek zabpehely
3 ek mandula liszt
15 dkg olvasztott vaj
Mindent tálba tettem, és összedolgoztam, majd egy pite formát kibéleltem sütő papírral és a kekszes tésztát belesimítottam. Betoltam a már sülő tortám alá egy kicsit elősütni kb 5-8 percre. Addig egy kis folyékony eper lekvárt (saját) fölforraltam és kb 1 ek keményítővel besűrítettem. Az elősütött tésztára ráöntöttem a megmaradt krémet, és a besűrített lekvárból pöttyöket tettem rá, majd fogpiszkáló segítségével a pöttyökből cseppek lettek :) Visszatoltam a sütőbe és kb 30 perc alatt kész lett. Így két tortám is lett :) De sebaj lesz rá jelentkező. Kíváncsi leszek melyik verzió lesz szimpi a családnak :)

| A kapott sütipecsét :) |

2014. március 16., vasárnap
Aszalt gyümis keksz
Ezt a receptet rendszeresen sütnöm kell, mert a gyerekek és mi is nagyon szeretjük. Azért jó mert variálható, éppen mit szeretnénk, vagy mi van itthon.A mostani pálinkában érlelt aszalt gyümölccsel és zabpehellyel készült.
Hozzávalók: 15 dkg liszt
15 dkg tk tönköly liszt
1 tk sütőpor
1 tk fahéj
1 tk szódabikarbóna
3 ek apróra vágott pálinkában érlelt kajszi barack
3 ek pálinkában érlelt vörös áfonya
3 ek zabpehely
2 tojás
15 dkg cukor ( lehet barna)
10 dkg puha vaj
Első dolguk a sütőt bekapcsolni 180 fokra, és két tepsit kibélelnünk sütőpapírral, majd egy tálba összekeverni a száraz hozzávalókat: lisztek,sütőpor, szódabikarbóna, fahéj, és most a gyümölcsök és a zabpehely. Egy másik tálban pedig kihabosítjuk a vajat , a cukrot és a tojásokat. Majd egy fakanál segítségével összedolgozzuk, vizes kézzel diónyi gombócokat formázunk, és a sütőpapíros tepsire sorakoztatjuk. A már előmelegített sütőbe 8-10 perc alatt megsütjük. Ennek a keksznek gyors az előélete és az utóélete sem hosszú :) Gyorsan elfogy :) Egyébként lehet ezt a kekszet mondjuk csokilencsével, mogyoróval, dióval, kókusszal esetleg citrom héjjal is ízesíteni, csak a fantáziánkra van bízva.

Rózsa briós
Mostanában látható a neten ez a briós recept. Gyönyörű a formázása. Én is megsütöttem ma , ablaktisztitás helyett :)
Hozzávalók: 35 dkg liszt
8 dkg vaj
1,4 dl tej
2 tojás sárgája
3 ek cukor
1 cs vaníliás cukor
2 dkg friss élesztő
csipet só
Az élesztőt kevés langyos tejbe, amibe 1 ek cukrot tettünk, felfuttatjuk. Tálba szitáljuk a lisztet, hozzáadjuk a cukrot, sót, és a tojások sárgáját. összegyúrjuk a felfuttatott élesztővel és a maradék tejjel. Egy keményebb tésztát kapunk, itt jött az első kísértés, egy kicsit megijedtem, hogy elnéztem a tej mennyiséget és gondolkodtam, hogy teszek még, de nem tettem többet és jól tettem. Ekkor hozzádolgozzuk a puha vajat. Na itt jött a második kísértés, hogy tegyek még lisztet, mert még kezelhetetlenebb lett a tészta, de egy pár perc gyúrás után elkezdett összeállni,és egy nagyon jó állagú tészta lett belőle.Jól kidagasztjuk, letakarva tálba tesszük, duplájára kelesztjük.
Ha megkelt a tésztánk, lisztes felületen vékonyra nyújtjuk, és egy 5-6 cm-es kör szaggatóval kiszúrjuk. Egymásra helyezünk három kis kört, és feltekerjük, majd egy éles késsel középen elvágjuk, így két kis rózsát kapunk. Egy papír kapszliba helyezzük, én 6 db-ot raktam egybe, addig folytatjuk míg tart a tésztánk. Nekem ebből a mennyiségből 9 db briósom lett, plusz 5 mini rózsa a maradékból.
Egy tepsire rakjuk az összes brióst és egy kis vaníliás tejjel meglocsoljuk, majd mehet a sütőbe 180 fokra, 15- 18 perc alatt szép pirosra sütjük. Én a sütés vége felé kicsit megszórtam kristály cukorral. Szerintem gyönyörű lett, a családom szerint pedig nagyon finom:) Próbáljátok ki!

2014. március 15., szombat
Krumplis kenyér
A férjem kedvenc kenyere. Ezt nálunk egy nagyon bevált recept , és nem is bonyolult. Ma fürdőszoba és konyha nagy takarítás közben sütöttem.
Hozzávalók: 1 kg liszt (most bl 55)
3 szem főtt krumpli
5 dkg élesztő
1 tk méz
1 ek só
5 ek szőlőmag olaj
a krumpli főző vize
Korán reggel egy tálba teszem a lisztet,közepébe mélyedést készítek, belemorzsolom az élesztőt, beleteszem a mézet és kb 1 dl langyos vizet öntök hozzá. Letakarom és így hagyom 4-5 órát.3 szem krumplit megfőzök és kihűtők, a főző vizét is megtartom, mert azt használom a dagasztásnál.
Kezdődhet a dagasztás. Az élesztős liszthez reszelem a krumplit (sajt reszelőn szoktam) hozzáteszem a sót az olajat és annyi főző vizet, hogy kicsit keményebb tésztát kapjak.A folyadékkal vigyázni kell, mert a krumpli miatt lágyulni fog a tészta.Jól kidagasztom. Egy kiolajozott tálba teszem keleszteni kb 55-60 percre, félidőben egyszer átgyúrom. Kelesztés után óvatosan átgyúrom és formázom, sütő papíros tepsire rakom és egy akkora fém tállal (vajlinggal) takarom le, hogy a tészta kényelmesen tudjon kelni. 25 perc után egy éles késsel bevágom a kenyeret és ekkor bekapcsolom a sütőt 230 fokra. Ha felfűtött a sütő ( kb ez 20 perc) a fém tálat belülről és a kenyeret is jól bespriccel vízzel, visszaborítom rá a tálat és együtt tolom a már forró sütőbe. Így sül 30 percet, ekkor leveszem a tálat és visszaveszem a hőt 200 fokra és még 25-30 percet sütöm. Rácsra teszem hűlni, lefújom vízzel és hallgatom, ahogy "beszélget" cserepesedik a kenyérkém :) Ez a legszebb része a kenyér sütésnek. Janka lányom egyszer azt mondta, hogy szerinte azt mondja ilyenkor a kenyérke, hogy köszöni, hogy megsütöttem :) Készen 1650 gr lett.
2014. március 2., vasárnap
Olívás stangli
Hozzávalók: 35 dkg liszt
2 ek barna cukor
1 tk só
25 dkg vaj
60 ml meleg víz
125 ml tej
1 tojás
1,5 dkg élesztő
10 dkg apróra vágott fekete olajbogyó
Az utolsó képen a már hűtőben éjszakázott tészta van.
Nem baj, ha a vaj darabok egészben vannak, mert a hajtogatás alatt szépen el fog dolgozódni. Pihentetés nélkül háromszor hajtogatjuk. Én a hajtogatást kicsit másként szoktam csinálni, mint a megszokott. Szerintem ez így egyszerűbb és gyönyörű réteges lesz a tésztánk. Az ötletet itt találtam.
Tehát ki kell nyújtani a tésztát, törekedve arra, hogy négyzet alakunk legyen. Egy pizza vágóval bevágni (de nem elvágni) 9 négyzetre, és az ellentétes sarkokkal kezdve egymásra hajtogatni. A képen szerintem jól látható.
Az első hajtogatás.
A második hajtogatás.
Az utolsó hajtogatásnál a vaj már szépen eldolgozódott a tésztánkba.
Fél órát pihentetjük.Pihentetés után, vékonyra nyújtjuk, daraboljuk, és kifliket formázunk belőlük. Egy tálba kb. fél liter meleg vizet teszünk és feloldunk benne 1 tk szódabikarbónát, egy tányérba szezám magot teszünk. Először a szódabikarbónás vízbe mártjuk a kifliket, majd a szezám magba forgatjuk. Sütő papíros tepsire sorakoztatjuk, 200 fokon kb 20 perc alatt pirosra sütjük.
Szuper recept! Próbáljátok ki!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)